GYERMEKET SZERETNÉNK

kismama_margaretavalMostanában egyre több fiatal párral találkozom, akiknél a várt gyermekáldás nem akar bekövetkezni.

Voltak már orvosnál, de a vizsgálat semmilyen fizikai elváltozást nem mutatott ki, ami akadályozná a baba megfoganását. Ezért aztán többen alternatív módszerekhez fordulnak, hogy kiderítsék az okokat. Természetesen további fizikai vizsgálatokra kerül sor pl: biorezonancia mérésre, de egy dologgal nem igazán foglalkoznak.

Vajon vár-e leszületésre baba, és ha igen miért késlekedik.

Természetesen a test, a fizikai, és az energetika nagyon fontos. Azt rendbe kell tenni. Hiszen ha vendéget várunk, érkezése előtt kitakarítunk és felkészülünk a fogadására. Aztán nagy szeretettel várjuk.

De egyet figyelmen kívül hagynak nagyon sokan a babavárás esetében is. Mégpedig azt, hogy a test a lelket- szellemet követi. Ha ott nincsenek rendben a dolgok, akkor a baba vár.

Sokan tudják, hogy az utóbbi időkben születő gyermekek jóval nagyobb tudatossággal és tudással érkeznek, mint a korábban születettek. Ők már tisztában vannak az univerzum működésével, azzal, hogy a világ nagyobbik része szellemi természetű, sok esetben – és egyre többen-  emlékeznek előző életeikre, és tudják miért születtek, mi az életfeladatuk.

Amennyiben a szülők nem felkészültek erre, tulajdonképpen a régi berögzött családi minták szerint élik az életüket, és nem emelik fel a fejüket, hogy nyissanak e felé a gondolkodás felé, akkor a baba vár. Hiszen ő ráér. Csak a mi dimenziónkban van idő. Csak nekünk sürgősek a dolgok.

Ha szeretne segítséget kapni a gyemekáldásra való felkészülésben fizikai és/vagy lelki szinten, forduljon hozzám.

Amit ajánlani tudok:

Gyermekáldást segítő masszázs, mely felkészíti a testet fizikailag, energetikailag

( http://harmonia.blogolj.net/2013/01/16/gyermekaldast-segito-masszazs/ )

Fülreflexológia a fül akupunktúrás pontjainak kezelésével oldja az blokkokat

( http://harmonia.blogolj.net/2012/05/01/fulreflexologia/)

Akupresszúrás és moxakezelés a vese és az ivarszervek energiájának növelésére

( http://harmonia.blogolj.net/2011/01/13/moxaterapia/)

Talpmasszázs  

( http://harmonia.blogolj.net/2012/05/03/kinai-frissito-talpmasszazs/)

Gyógytea keverék, mely segít kitisztítani és felkészíteni a testet 

A várakozás lelki okainak feltérképezése, lelki felkészítés a magas tudatosságú baba fogadására

 (beszélgetéssel, ha kell ún. belső utazással, családi minták feltérképezésével, önismeret mélyítésével)

Szólj hozzá

Be kell jelentkezned hozzászólás beküldéséhez.

See also: