ŐSZI NAP

Ősz van. Az idei ősz pedig igen kegyes hozzánk. Csodás napsütéses napokat kaptunk tőle ajándékba.

Lehetőséget adott a télre való nyugodt felkészülésre, a lélek lecsendesítésére, a lassításra, a befelé figyelésre, belső fényünk erősítésére.

November 5-én is ilyen csodálatos reggelre ébredtünk, s mivel nagylányunk ezen a hétvégén nem jött haza, úgy döntöttünk, hogy kirándulunk egyet. Töltekezünk, magunkba szívjuk az őszi táj szépségét, a békét. Hol máshol lehetne ezt igazán megtenni, mint Máriagyűdön.

Itt kapcsolatba léphetünk lelkünk legmélyével, az Istenivel és Földanyával egyszerre.

A templom, mint mindig gyönyörű volt. Színeivel, karcsú tornyaival stabilan állt a lépcsősor tetején a hatalmas fák között.

Vettünk gyertyát a kegytárgyárusnál. Majd meggyújtjuk fenn a Piétánál, hiszen éppen Mindenszentek után vagyunk. Nem szeretek temetőbe járni. A szeretteim most is velem vannak, ezért ezen a szent helyen égjen értük a láng.

Az erdő a, természet csodálatos őszi színeivel kápráztatott el bennünket.

Fenn az szobor előtt leültünk egy padra. Gyönyörködtünk a fákról hulló falevelekben. Mint megannyi aranytallér hullottak alá. Micsoda béke és szeretet és bőség. Éreztük a szívünkben a szeretetet, az összetartozást, azt hogy valami hatalmas egész részei vagyunk! Hát hol itt a válság? Sehol!

Apró gyerekek játszottak a lehullott levelek között. Tökéletes pillanat. És ha figyelünk, egyszer csak azt vesszük észre, hogy életünk minden perce ilyen tökéletes pillanat.

Továbbra is gyönyörködve e szépségben elindultunk lefelé, és elhatároztuk, hogy – mivel innen már közel van – ellátogatunk Villányba.

Hiszen néhányat alszunk és itt a következő őszi ünnepünk, a Márton nap.

Szent Márton napja valaha az óév utolsó ünnepe volt. A november 11-i Márton nap zárja le a népszokás szerint az éves gazdasági munkákat, kezdetét veszi a természet téli pihenő időszaka. Ilyenkor fizették ki az éves bérleteket, járandóságokat, gyakran természetben, például liba formájában. Ekkorra már hordókba került az újbor, bezsákolták a kamrákba a lisztet, a betakarított terményt. Véget értek a mezőgazdasági munkák, elszámoltak uraiknak a jobbágyok. A kisgyermekek a tél örömeire készülődtek.

Szent Márton a kora középkor egyik legnépszerűbb szentje volt. Nekünk, magyaroknak pedig különösen kedves, hiszen Savariában, a mai Szombathelyen született. Állítólag pontosan ott, ahol jelenleg is áll a középkori eredetű Szent Márton templom. A legenda szerint a IV. században Szombathely környékén született és a római császár katonájaként szolgáló Márton egy különösen hideg téli estén, francia honban lovagolva megosztotta meleg köpenyét egy nélkülöző koldussal. Aznap éjszaka álmában megjelent Jézus a koldus alakjában. Innentől kezdve nem a hadsereget, hanem Istent szolgálta. Jóságáról még életében legendák keringtek, és püspökké is szentelték.

Márton-napon országszerte lakomákat rendeztek, hogy egész esztendőben ehessenek, ihassanak az emberek. Ilyenkor vágták le és sütötték meg a meghizlalt, tömött libát, ”Márton lúdját”, mert úgy tartották: ”Aki Márton napján libát nem eszik, egész évben éhezik”. Ezért a szárnyasok, a ludaskása, a libahús fogyasztása hagyományos eledel Márton-napon (mikor Mártont püspökké választották, ő szerénységből, alázatosságból bebújt a libák óljába, hogy ne kelljen a magas méltóságot elvállalnia. A ludak gágogása azonban elárulta rejtekhelyét.) A néphiedelem azt tartotta, ezen a napon minél többet iszik valaki, annál több erőt és egészséget vesz magához, ezért ekkor verték csapra az újbort is, hiszen annak Márton a ”bírája”. A nagy lakomát az is indokolta, hogy a középkorban a hónap közepén kezdődött el a karácsony előtti negyvennapos böjt, ez volt tehát az utolsó alkalom a nyilvános húsfogyasztásra.

Így aztán Villányban megkóstoltuk az újbort, illetve azok közül is a rozét, hiszen a többire még várni kell. De Villány 2011-es évjárata csúcsborokkal örvendeztet meg minden borkedvelőt – újságolták a borászok. És a minőség most nem ment a mennyiség rovására.

Kíváncsian várjuk majd az új vörösöket. Mert hát Villány mégiscsak a vörösök hazája.

A liba-kacsa vacsorához némi borral felszerelkezve indultunk haza. A nap már a látóhatár szélén járt. Bearanyozta a tájat és a hazautunkat.

Szólj hozzá

Be kell jelentkezned hozzászólás beküldéséhez.

See also: