EGY PROVENCE-I NYARALÁS TÖRTÉNETE 4. RÉSZ

MARSEILLE

Marseille Franciaország legnagyobb kikötője és egyben harmadik legnagyobb városa. Itt csendült fel el először a Marseillaise pezsdítő muzsikája is.

Marseille a Földközi-tenger partján fekszik, a Rhône folyó deltájától 42 km-re. A város helyén az i.e. 6. században a görögök gyarmatot alapítottak Massalieta néven. Ebben az időben fejlődött virágzó kereskedelmi központtá. Aztán a római fennhatóság idején a nevét Massiliára változtatták. A település ebben az időben kezdett hanyatlani, a kereszténységet viszont korán befogadta. A keresztény hit aztán innen terjedt tovább Dél-Gallia felé.

1482-ig szabad város volt, majd a francia királyok hatalmuk alá vették.

Magyar vonatkozásban annyit érdemes tudni róla, hogy 1717. szeptember 14-én II. Rákóczi Ferenc itt ült titokban hajóra, innen indult Törökországba.

Az 1720–21-ben támadó pestis a város lakóinak felét elragadta.

A francia himnusz, a Marseillaise onnan kapta a nevét, hogy egy sereg önkéntes innen indult 1792-ben Párizsba, hogy csatlakozzanak a forradalomhoz. A marseille-i férfiak ezt a dalt énekelték, és amikor bevonultak a fővárosba, a pezsdítő dallam magával ragadta az embereket.

Az 1800-as években fellendült a város tengeri kereskedelme, s így újra fejlődésnek indult.

A mai Marseille meglehetősen soknemzetiségű, köztük nagyon sok arabbal. Régi és új városrészből áll, amelyeket a Rue Cannebiere, a Cours Belzunce, a Rue d’Aix és a Boulevard des Dams választ el egymástól. A városközpontot szűk utcák és sikátorok jellemzik, míg a külső részeken széles utcák és modern épületek találhatók.

A város egyik legrégebbi épülete a Szent Viktor kolostor, a kereszténység első századaiból eredő katakombákkal. Templomai közül kiemelkedő a neobizánci stílusú bazilika, a Notre Dame de la Garde székesegyház. Az Unité d’Habitation-nak nevezett lakóháztömb a modern építészet egyik mérföldköve, amelyet a svájci származású Le Corbusier (1887–1965) tervezett. A kikötő egyik szigetén található If vára, a 16. század elején épített erőd, amelyben Monte Christo grófja raboskodott. A régi kikötő bejáratának északi oldalán található erődök a Fort St. Jean, vele szemben a Fort Nicolas, a citadella és néhány ágyúüteg. A sétahelyek közül feltétlenül érdemes végigjárni a 4 km hosszú Pradot, amely a Place Castellanetól egészen a tengerpartig vezet.

Nem keltünk korán, úgy nyolc óra körül. Majdnem 9 óra volt mire elindultunk Marseille felé. Gyorsított eljárással reggeliztünk egy Café Grill-ben útközben. Orange-tól Marseille-ig az út több, mint száz km, de az autópályán gyorsan el lehet jutni bárhová.

Kardinális kérdés egy idegen városban, hogy hol lehet, illetve hol érdemes parkolni.

Persze a „véletlenek” itt is segítettek. Egy olyan parkolóházhoz keveredtünk, ahol egy vágottszemű kisember volt az őr, és hihetetlenül kedvesen ellátott bennünket minden szükséges információval, és még a telefonszámot is megadta, hogyha nem érnénk vissza 17 óráig, a zárásig akkor hívjuk fel, megvárnak bennünket.

Jó messze voltunk a város központjától a régi kikötőtől, de az őr elmondta, hogy közel van a vasútállomás, azt könnyen megtaláljuk, és onnan mehetünk vonattal.

Valóban könnyen odataláltunk. Az állomáson aztán kértünk várostérképet az információnál. Annak alapján végül meghoztuk a döntést: gyalog vágunk neki az útnak.

Mielőtt elindulunk -gondoltuk- pisilünk egyet, hogy könnyebben menjen a gyaloglás.

Hát hoztuk a „formánkat” szokás szerint. Hosszú sor állt a wc-nél. Beálltunk. Mielőtt sorra kerültünk volna kiderült , hogy nem pénzbedobós a toilette, hanem ticket-es, amit előre meg kell venni. Kiálltunk , megvettük, újfent visszaálltunk a kígyózó sor végére.

Ekkor jött az ellenőr egy takarítónővel leellenőrizni a tisztaságot és az egyebeket. Ezért aztán se ki se be senki.

Közben a férfi wc-ből kijött egy idős bácsi letolt nadrággal, pelenkában, bottal és nem tudta felhúzni a nadrágját. Belesajdult a szívem, hogy az öregség milyen kiszolgáltatottsággal, tehetetlenséggel járhat együtt.

Ugyanakkor nagyon jó volt látni, ahogy egy fiatal lány -tán húsz éves sem volt- odalépett azonnal, és segített neki felöltözni.

Végre mi is bejutottunk, és még a ticket-em is megmaradt, amit azóta is hordok a pénztárcámban. Hátha elvisz még egyszer Marseille-be, hogy felhasználhassam.

Elindultunk a régi kikötő felé, ami a legszebb része, igazából a szíve a városnak.

Szűk kis utcácskák, sikátorok vezettek minden irányba. Az épületek régiek és szépek voltak mindenfelé, amerre mentünk. De ugyanakkor rengeteg szemét mindenütt, és sok-sok ember. De európai fehér rajtunk kívül csak elvétve akadt. Arab annál inkább. Meg jamaicai rasta, kis „füves” bolttal. Érdekes világ, egy nagy olvasztótégely.

És 15-20 perc séta után egyszer csak kiléptünk egy utcából egy tágas térre. És valamiféle csoda tárult a szemünk elé: A Régi Kikötő.


Hihetetlenül kék víz, és mindenütt jachtok, kicsik és nagyok. Körben ódon épületek, éttermek és kávézók színes napernyőkkel, és nyüzsgés. Igazi nagyváros. És még valami: az „én már jártam itt” érzése.

Több helyen néger árusok hirdették portékáikat. Volt ott mindenféle csecse-becse, ékszerek, ruhák, kalapok.

Barátnőm, aki imád vásárolni és persze alkudni, nem hazudtolta meg magát. Végül féláron vettünk egy jó kis szalmakalapot, és nekem egy türkiz karkötőt ( a féldrágakő ékszerek a gyengéim. Bár igazán azokat szeretem, amiket a férjem készít).

Aztán nekivágtunk, hogy a kikötőt őrző erődöket testközelből lássuk, közben gyönyörködtünk az elénk táruló látványban. A fiúk (férjeink) közben le-lemaradoztak, eltűntek, hogy igazán jó fotókat készíthessenek minden izgalmas látnivalóról. Egyszer csak megállított egy francia úr, és szólt, hogy vigyázzunk a fényképezőgépeinkre és fogjuk az objektíveket is, mert itt az arabok előszeretettel kapják ki az ember kezéből, és huss, már szaladnak is vele.

Fehér bőrűek voltunk és szimpatikusak, hát jónak látta felhívni a veszélyekre a figyelmünket. Igazán rendes volt tőle!

Jó hosszú emelkedő vitt fel az erődbe, rendesen be is fűtöttek aznap, igazi augusztusi szikrázó napsütésben volt részünk. De amikor felértünk, az igazán kárpótolt mindenért. A kikötő bejáratalenyűgöző látványt nyújtott.

 

 

Miután kigyönyörködtük magunkat, elindultunk visszafelé. A lábunkban már jó néhány kilométer benne volt, a reggeli croissant-ok már semmivé foszlottak a gyomrunkban. De főképpen rendesen ki voltunk már száradva, úgyhogy eldöntöttük , beülünk valamelyik árnyékot adó napernyő alá inni valamit. Gyöngyöző pohárban hozta a pincér a sört, az ásványvizet, és barátnőmnek -aki egy úrinő- egy kir royal-t. Hát igazán nem volt rossz a látvány:

Iszogatás közben figyeltük az embereket.

Egy nevezetességet még meg kellett volna néznünk, de már sem időnk nem maradt rá, sem erőnk nem volt hozzá, így csak távolból gyönyörködtünk benne, mert a város minden pontjáról látható. Ez a Notre Dame de la Garde Székesegyház, ami egy domb tetején áll. Majd legközelebb -reméljük lesz ilyen- megnézzük közelebbről.

A másik , nevezetesség, amiről lemaradtunk, If vára. Hosszú sorok kígyóztak a pénztáraknál, és aznapra nem volt már jegy, úgyhogy megállapítottuk, hogy Marseille is az a város, ahol simán el lehet tölteni két napot, és akkor is csak a főbb nevezetességeket lehet megnézni.

Visszafelé a parkolóhoz egy kicsit más útvonalon mentünk. Errefelé is volt miben gyönyörködni.

Miután beültünk az autóba, eldöntöttük, hogy nem mehetünk haza ( azaz Orange-ba), amíg nem láttuk a város egyik nevezetességét, az arab piacot.

Nem gondoltuk, hogy nehéz és kissé veszélyes vállalkozásba fogtunk. Könnyen megtaláltuk ugyan, de parkoló sehol, viszont autók minden irányból jöttek és minden irányba mentek, dudálás, tülekedés, szóval kicsit tele volt a nadrágunk, hogy baja lesz a kocsinknak. De végül némi várakozás, tülekedés és manőverezés után sikerült leparkolnunk. Bár nem voltunk meggyőződve arról, hogy a kocsi biztonságban van. De lesz ami lesz alapon bementünk a csarnokba és magára hagytuk az autónkat.

Hát a látvány, ami bent fogadott, az leírhatatlan. Hegyekben az olivabogyó, mindenféle zöldség, füge, barack, dinnye, szőlő amerre a szem ellát, arab pékségek lepényekkel, baklavával és egyéb keleti finomságokkal, aszalt és kandírozott gyümölcsök mindenfelé. Nem lehetett látni a végét. És nehéz volt betelni vele.

Gondolhatjátok, azt sem tudtuk mit vegyünk, legszívesebben mindenből markoltunk volna egy kicsit, de hát sem a pénztárcánk, sem az autó nem bírta volna.

Úgyhogy végül vettünk csirkecombot, sokféle olivabogyót (feketét, lilát zöldet, magosat és magozottat, kicsit és nagyot és még óriást is), isteni arab lepényt, kuszkuszt, cukkínit, mézédes fügét, paradicsomot, hagymát krumplit a másnapra tervezett vacsorához.

Az autót épségben találtuk, s elindultunk vissza a bázisra, Orange-ba.

Iszonyatosan elfáradtunk, de fantasztikus élményekkel lettünk ezen a napon is gazdagabbak.

A következő részt a hónap végén teszem közzé. Érdemes lesz elolvasni és megnézni a képeket, mert ismét csodás helyeken jártunk.( Saint Rémy de Provence, Beaux vára és Avignon)

 

Szólj hozzá

Be kell jelentkezned hozzászólás beküldéséhez.

See also: